Városlista
2024. április 17, szerda - Rudolf

Hírek

2012. Május 19. 11:14, szombat | Helyi
Forrás: InfoDunaújváros / fotó: www.nagysportagvalaszto.hu

Válassz magadnak sportot vagy hangszert! -képekkel

Válassz magadnak sportot vagy hangszert! -képekkel

Immár harmadik alkalommal rendezik meg városunkban a Nagy Sportágválasztó napot, ám idén a focilabda mellé már furulyát is választhatunk!

A fővárosban már több alkalommal megrendezésre kerülő Nagy Sportágválasztó fantázianévvel ellátott sorozatról, melyen a város szinte összes egyéni és csapatsportágával megismerkedhetnek a rendezvényre kilátogatók. Az elmúlt néhány évben hatalmas sikert hozott a rendezvénysorozat, hiszen a budapesti sportágválasztó két napos rendezvényén, már több mint 80 féle sportot próbálhattak ki az érdeklődök, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy országos szinten is több helyen megrendezik az eseményt.

A nagy sikerű rendezvény mellé idén egy másik elképzelésünket is szeretnénk megvalósítani. A Nagy Hangszerválasztó ötlete közel 2 éves előkészületi munka után érett meg arra, hogy a júniusi Budapesti Nagy Sportágválasztó keretein belül megvalósulhasson. A Nagy Hangszerválasztó májusban először Dunaújvárosban A Sándor Frigyes Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási
Intézménnyel együttműködve valósul meg, majd június első hétvégéjén Budapesten debütál.

A sport és a zene kapcsolata nem csak annyiban merül ki, hogy versenyek előtt például köztudottanajánlott a sportolóknak zenét hallgatni, mely elősegíti a versenyre hangolódást és a koncentrációt. Számos egykori, vagy ma is aktív élsportoló fogott bele a zenetanulásba, még sportolói pályafutásuk előtt vagy alatt. Kenus bajnokaink, Wichmann Tamás és Vajda Attila gitározni, olimpiai ezüstérmes kajakozónk, Viski Erzsébet fuvolázni tanult. Géczi Erika, a szöuli olimpián ezüstérmes női kajak négyes tagja, többek között a Bojtorján és a Kormorán együttes énekesnője is volt aktív sportpályafutása befejezése után, jelenleg az Örökség együttes tagja. Számos sportágban elengedhetetlen a megfelelő ütem- és ritmusérzék, melyben akár a hangszeres zenében való jártasság is segítséget nyújthat.

A rendezvény célja:

A mai globalizálódó világban nagyon fontos, hogy az emberek megértsék a rendszeres testmozgás jelentőségét saját és gyermekeik életében. A sport olyan mérhetetlen életerőt, örömet, akaraterőt ad, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Meg kell mutatni a felnövekvő generációk számára ezeket az értékeket, hogy az egészségtelen életmód helyett a rendszeres testmozgást válasszák.

A tervek között szerepel, hogy a szombati napon egy tombola sorsolás keretén belül ajándékoznánk meg azokat a gyerekeket, akik aktívan részt vettek az eseményen és több sportágat, hangszert kipróbáltak.

A III. Dunaújvárosi Nagy Sportágválasztón közel 30 sportágat és 10 féle hangszert lehet majd

díjmentesen kipróbálni edzői, illetve zenetanárok felügyelet mellett, azonnali tájékoztatást kapva az egyes lehetőségekről. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra híres dunaújvárosi élsportolókkal, olimpikonokkal, sőt néhányukkal akár együtt is sportolhatnak a látogatók.

Sportágak:

aerobic, aikido, atlétika, birkózás, break tánc, brasil jiu jitsu, búvárúszás, gumiasztal, hastánc, íjászat,
jégkorong, kajak-kenu, kangoo, kung-fu, kézilabda, kid fitness, kosárlabda, labdarúgás, röplabda,
sakk, sárkányhajó, társastánc, torna, tenisz, TRX, úszás, vitorlázórepülő, vízilabda, zumba stb.

Egy kis łzelítő a korábbi, budapesti rendezvényről:

Helyszín: Dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda és a Vasvári Pál Általános Iskola udvara

Időpont: 2012. május 18 – 19.

Nyitva tartás: péntek és szombat 09.00 – 17.00

A pénteki nap az előre bejelentkezett iskolás, óvodás csoportoknak van fenntartva, de 14.00 órától mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a családoké, nagyközönségé.

Műsorvezető: Pulai Imre (Olimpiai bajnok kenus) és Huszka Zsuzsanna (Dunaújvárosi FőiskolaVízilabda Egyesület)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.