Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2020. Február 14. 11:35, péntek | Belföld
Forrás: mti

Változnak az uniós támogatások

Változnak az uniós támogatások

Jelentős változásokra kell felkészülniük a gazdálkodóknak az új európai uniós támogatási időszakban, és azt már most biztosra vehetik a termelők, hogy csak akkor juthatnak majd területalapú támogatáshoz,

ha eleget tesznek a környezeti szempontból előnyös gazdálkodás feltételeinek - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A lapnak Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta: az idén is nyílnak még új pályázatok, a következő támogatási ciklusban pedig Magyarország a vidékfejlesztési forrásokat a mostaninál koncentráltabb rendszerben osztaná szét.

Kitért rá, hogy a végéhez közeledő 2014-2020-as európai uniós támogatási ciklusban a vidékfejlesztési program mintegy 1340 milliárd forintos keretét sikeresen lekötötték, és a források több mint ötven százalékát beruházásokra tudták költeni. Az állattartás, az élelmiszeripar, a kertészet vagy éppen a borászat számára eljuttatott támogatások jól hasznosulnak, hiszen azt látják, hogy a beruházásoknak köszönhetően a vállalkozások jövedelmezőbben működnek, eredményesebben gazdálkodnak.

Feldman Zsolt elmondta, hogy az európai unió új, többéves pénzügyi keretének tervezése az állam- és kormányfők szintjén erős vitákkal terhelt folyamat, amelyben Magyarország markáns véleményt képvisel. Hozzátette: míg az Európai Bizottság (EB) javaslata jelentősen csökkentené a közös agrárpolitikára (kap) rendelkezésre álló forrásokat, több tagállammal együtt Magyarország azon van, hogy az elvonás mértéke ne legyen nagyobb, mint amit a britek távozása indokol. Kiemelte: a forráselvonás méltánytalan lenne a vidéki térségekkel, az uniós mezőgazdasággal szemben, amely az EU élelmiszer-ellátását biztosítja.

Az államtitkár közölte: a legtöbb gazdálkodót érintő változás, hogy a ma alaptámogatás és zöldítés jogcímen kapható, hektáronként mintegy 75 ezer forintos hozzájárulást a jövőben egy támogatási formában vehetik majd igénybe a termelők. 2014-ig is így volt ez, de ehhez az időszakhoz képest jelentős eltérés, hogy a teljes összeg erős zöldítési feltételek teljesítéséhez lesz kötve. A közvetlen támogatások struktúrája ezen felül összességében nem változik, ugyanúgy lesznek termeléshez kötött programok, kisgazda-átalánytámogatás vagy a fiatal gazdáknak járó támogatás, mint a mostani ciklusban - fejtette ki.

Az új program első pályázatai, a brüsszeli jóváhagyást követően, várhatóan 2022-ben jelenhetnek meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld

Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.

2026. Július 25. 05:00, szombat | Belföld

Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton

Az előzetes adatok alapján szombat hajnalban megdőlt az országos hajnali hidegrekord, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Lénárddarócon 4,6 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet