Ugyanis az ezerkilencszáz ötvenes évek pentelei beruházása az üzemi és kereskedelmi vendéglátás megteremtését is szükségessé tette. Az ide érkezőket nem csupán szállásolni, hanem etetni, itatni is kellett. S a spontán megoldásokat idővel felváltották a semmiből létrehozott, különböző színvonalú étkeztető és szórakozóhelyek. A ma is ismert, illetve a feledés homályába merült létesítmények körül szövődött történetek a hamarosan megjelenő kötetben olvashatók.

A könyv megírására Miskolczi Miklóst kérték fel. Ám, mielőtt eljutottak volna hozzá, túl voltak néhány sikertelen próbálkozáson, már ami a sztálinvárosi és dunaújvárosi vendéglátás történetének rögzítését illeti: - Húsz éve, vagy talán már régebben Halász Józsefnek, a Duna-vidéki Vendéglátó Ipari Vállalat igazgatójának említettem, hogy érdekes lenne feldolgozni a város vendéglátásának történetét, és ajánlottam egykori kollégámat és barátomat, Mohai Miklóst, akivel már jó néhány eseményt az agyunkban és írásban is rögzítettünk – avat be az előzményekbe Szabó Gyula, a kötet mentora. - Kevesebb, mint egy év alatt össze is gyűlt az anyag. Gundel Imrének – a híres Gundel család egyik sarjának - a Vendéglátás Történeti Múzeum főmunkatársának, közös barátunknak átadta a kéziratot. Azonban nem tartották különösen érdekesnek, hogy foglalkozzanak vele. Körülbelül másfél évvel ezelőtt megkerestem Grábics Gábort, - akinek az édesapja, Grábics Gyula, a vendéglátó vállalat igazgatója jó barátom volt, Gábor pedig kicsit tanítványom is, - a kötet megjelentetésének ötletével. Felajánlotta, hogy jelentősen támogatja. Miskolczi Miklóssal már ez ügyben korábban is beszéltünk, s újból napirendre tűzve, boldogon vállalta el a téma feldolgozását. Országosan egyedülállónak számított, hogy az ötvenes években, egy épülő városhoz a vendéglátás olyan hírességei kerülnek, mint Gundel Ferenc, vagy a Rákóczi úti híres cukrász, Hauer Rezső. Mondanom sem kell, hogy velük együtt nem önszántunkból érkeztünk. De itt dolgozott Német Nándor, a Debreceni Angol Királynő Szálloda, az ottani Bunda Vendéglő és a Hortobágyi Csárda tulajdonosa, akit ide száműztek.

Arra a kérdésre, hogy Szabó Gyula miként került az épülő városba, elmeséli, hogy vendéglátós család sarjaként, szakképesítése ellenére fizikai munkára kényszerült. A Budapesti Éttermi és Büfé Nemzeti Vállalat hidegkonyháján segédmunkásként dolgozott, s mivel az akkori vezérigazgató ismerte a történetét, szállítás- és raktárvezetői állást ajánlott neki Sztálinvárosban. A többiek is hasonló módon kerültek ide: - Legfiatalabbként olyan szakemberek között dolgoztam, akik személye és munkássága előtt szeretnénk tisztelegni az itteni vendéglátás történetét feldolgozó könyvvel - érvel Szabó Gyula a kötet megjelenése mellett.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara állt élére a kezdeményezésnek, vállalva a könyv kiadását, az ünnepélyes könyvbemutató szervezését és lebonyolítását: - A helybéli vállalkozók közül néhányan a kamara tisztségviselői, Horváth Attila, Grábics Gábor, így adódott az összefogás lehetősége – világosít fel dr. Markovics György kamarai titkár. Ily módon a támogatások, a könyvvel kapcsolatban felmerülő nyomdai előkészítési, szerzői, tipográfiai, szerkesztői, lektori, nyomdai kivitelezési munkák egy kézben futnak össze, csakúgy, mint a könyv megismertetése a közönséggel, valamint a „Babgulyás, ezüstkanállal” című kötet értékesítése.

Miskolczi Miklós: Babgulyás, ezüstkanállal
- Lapok a vendéglátás dunaújvárosi történetéből
Részlet a kéziratból: „Hihetetlen. A síppal, dobbal, nádi hegedűvel meghirdetett és az 1950. január elsején kezdődő I. Ötéves Terv leghíresebb (és legnagyobb) beruházásának előkészítésekor a népköztársaság kormánya alighanem elfelejtette, hogy az ide küldött szálláscsinálók, építőmunkások már másnap enni szeretnének. Mi tagadás: inni is…Az első úgymond üzemi ebédet is mindössze (állítólag szombathelyi illetékességű) „Mozgókonyha” nevű vállalat kondérjából szolgáltatták. Bizonyságul arra, hogy 1950 májusán az üzemélelmezés, a közétkeztetés fogalma még teljességgel ismeretlen volt. A pentelei építkezés ennyiben bölcsője lett többek között egy új vendéglátási formának (is).”

Szente Tünde