Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2015. Január 06. 22:59, kedd | Helyi

Vaskóval erősít a DPASE

Vaskóval erősít a DPASE

Vaskó Tamás a Dunaújváros PASE csapatánál folytatja pályafutását!

Vaskó Tamás (Budapest, 1984. február 20.) hivatásos pályafutását az Újpest FC-ben kezdte 2002-ben, ahonnan a 2004–2005-ös szezonban az Tatabányához került kölcsönbe. Ezt követően 2005-től ismét Újpesten játszott, majd 2007-ben az angol Football League Championship rájátszásának döntőjébe jutó Bristol Cityben szerepelt kölcsönjátékosként, ahonnan 2008 nyarán visszatért a lila-fehérekhez. Ők 2008. nyarán egy évre ismét kölcsönadták, ezúttal az olasz másodosztályban szereplő US Avellinonak. 2009. nyarától ismét visszakerült a lilákhoz, ahol 2010. nyaráig szerepelt. Ezt követően aláírt a Videotonhoz, akikkel abban az évben magyar bajnok lett. A fehérvári csapat 2012 nyarán kölcsönadta a labdarúgót a Kecskeméti TE- nek. Rövid Mezőkövesdi kitérő után 2014. január 27-én féléves szerződést kötött a Puskás Akadémia FC-vel, ahonnan most Dunaújvárosba szerződött.

A válogatott védő 2016. június 30-ig írt alá klubbal.

Sajnos képet nem tudunk mellékelni a DPASE honlapjának hiányosságai miatt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.