Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. December 14. 22:06, vasárnap | Helyi

Végül sima győzelem

Végül sima győzelem

Az első félidő még szoros volt, de végül nagyon sima, 37-30-as győzelmet aratott csapatunk az MTK elleni edzőmeccsen.

Együttesünk elsősorban védekezésben hibázott sokat a találkozó elején, de a második felvonásban nyújtott jó játékával végül bedarálta ellenfelét.

Az Európa-bajnoki szünetet is igyekszik hasznosan kitölteni együttesünk, mely az elmúlt két hét kemény edzéseit követően ma már felkészülési mérkőzést is játszott. Mátéfi Eszter tanítványai – természetesen válogatottjaikat nélkülözve – az MTK gárdáját látták vendégül délután kettő órától a főiskola sportcsarnokában.
Az összecsapáson végre ott volt együttesünkben Gera Szimonetta is, aki még szeptemberben szenvedett súlyos kézsérülést, s most végre újból meccsszerelést ölthetett. Az első félidő finoman szólva sem a védekezésről szólt, hiszen meglehetősen könnyen szerezték góljaikat a csapatok, s emiatt meglehetősen csalódott volt együttesünk vezetőedzője is. Az első percekben a mieink vezettek még, de játékrész dereka felé közeledve a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, s többször is elléptek három találattal. A véghajrában azonban jól kapaszkodott a Kohász, s ha ugyan a vezetést nem is tudta átvenni, de legalább sikerült egalizálnia, így 18-18-as állással vonultak pihenőre a felek.


A szünetben a védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet Mátéfi Eszter vezetőedző, s tanácsait meg is fogadta a csapat, mely a második felvonás első hat percében el is döntötte a találkozót. Ferlingék sorozatban hét alkalommal találtak ellenfelük kapujába úgy, hogy a fővárosiaknak ezt egyszer sem sikerült megtenni, így pillanatok alatt 25-18-ra módosult az eredmény. A folytatásban valamivel kiegyenlítettebb lett a meccs, hol az MTK, hol a mieink kaptak el egy-egy jobb periódust, de a Kohász győzelmét semmi veszély nem fenyegette: együttesünk végül 37-30-ra nyerte a sok tapasztalattal bíró felkészülési találkozót.

DKKA – MTK
37-30 (18-18)
DKKA: Triffa, Azari 2, Rádl, Takács D., Kamper 7, Ferling 8, Vincze 4. Csere: Nagy É. (kapus), Gera 4, Khouiled, Takács B. 7, Hosszu 4, Hanusz, Berta 1, Ferenczy. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Címkék: edzőmeccsa, kézi, kohász, mtk, női

Ezek érdekelhetnek még

2025. Október 15. 13:49, szerda | Helyi

INGATLANCSALÓ BŰNSZÖVETSÉG FELSZÁMOLVA

A Fejér vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy férfit őrizetbe vettek, ötödik társukat még keresik. A gyanúsítottak több mint 90 millió forint kárt okoztak csalássorozatukkal.

2025. Szeptember 17. 12:50, szerda | Helyi

ELFOGTÁK A KISKORÚ SÉRELMÉRE ELKÖVETETT BŰNCSELEKMÉNY GYANÚSÍTOTTJÁT DUNAÚJVÁROSBAN

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai szexuális erőszak bűntette miatt őrizetbe vettek egy 41 éves férfit.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.