Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2012. Február 16. 07:22, csütörtök | Helyi sport
Forrás: Dab. docler

Verejtékes győzelem

Verejtékes győzelem

Nehezen, de megszerezte a négy győztes mérkőzésig tartó döntő első sikerét a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga fináléjában. A vendég miskolciak sokáig állták a sarat, de a hajrában már nem volt ellenszerük az Acélbikákkal szem

A MOL Liga döntőjének első felvonása várt szerdán a DAB hokisaira, akik természetesen a siker reményében várták a Miskolc elleni, igen nehéznek ígérkező találkozót. Mely előtt a hazai gárda vezetői extra programokkal is készültek, hiszen az általános iskolásoknak kiírt verseny mellett az X-Faktorból megismert, dunaújvárosi születésű Tarány Tamást kérték fel arra, hogy elénekelje a Himnuszt a kezdő sípszó előtt.

Pontosabb Jegesmedvék

Az első játékrész első percei az ismerkedéssel teltek, ám korán emberelőnybe kerültek az Acélbikák, amivel sajnos nem sikerült élniük. A következő lehetőségek viszont a Macik előtt adódtak, hiszen közel egy percig játszhattak kettős fórban Sevela kapuja előtt, ám igazából komoly vendéghelyzet nélkül sikerült a pirosaknak kivédekezniük a kritikus időszakot. A továbbiakban is rengeteg kiállítást ítéltek a játékvezetők, s a szaggatott játék nem nagyon kedvezett a meccsnek, de látható volt, hogy a Miskolc igyekszik nagyon keményen védeni saját kapuját. A játékrész derekán már egyre nagyobb fölényben játszottak az Acélbikák, s Budainak többször is bravúrral kellett volna védenie, amikor aztán jött az első igazi ellencsapás, melynek végén Fodor vágta kapásból a hazai hálóba a pakkot, 0-1.


Azonban nem késett sokat a válasz, mert a buli után Peterdihez került a korong, aki a bal szélen betört a miskolci harmadba, majd lövésre szánta el magát, s a korong úgy pattant meg az egyik védő botján, hogy a tehetetlen Budai mellett a hálóba hullott (1-1). Ezután hiába játszottak a hazaiak továbbra is fölényben, a befejezésekbe, olykor még a passzokba is sok hiba csúszott. A 14. percben ismét emberelőnyben játszhattak a Jegesmedvék, s egy méretes védelmi hibának köszönhetően legjobbjuk, Saluga maradt üresen a hazai kapu előtt, aki közelről nem hibázott, s újból előnyhöz juttatta a vendégeket (1-2). A harmadból hátralévő időben igyekezett tempót váltani a DAB, ám hiába kerültek kettős fórba a Bikák, ők sem tudták veszélyeztetni a miskolci ketrecet.

Nagy küzdelem, fontos siker

A második felvonásban szerencsére már inkább a játékról szólt a mérkőzés, ritkultak a kiállítások is, de továbbra is alaposan meggyűlt az újvárosiak baja a borsodiak remekül záró bunkervédekezésével, s ha sikerült is egy-egy nagyobbnak tűnő helyzetet kialakítani a miskolci kapu előtt, vagy az irányzékba csúszott hiba, vagy Budai védett bravúrral. Persze akadt azért dolga Sevelának is, ám ő is magabiztosan hárította a vendégek kósza próbálkozásait. A harmad hajrájáig úgy tűnt, hogy a szünetig megőrzi minimális előnyét a Jegesmedvék alakulata, ám két perccel a játékrész vége előtt az Acélbikák odaértek egy emberelőnyös kipattanó elé, s Mihalik közeli találatával kiegyenlítettek (2-2).
A harmadik húsz perc hozta a legkiegyenlítettebb játékot a mérkőzésen, melyben mindkét csapat szerezhetett volna gólokat az első tíz percben, de a kulcspillanatokban rendre a kapusok nyerték a párharcokat. A játékrész derekán óriási esélyt kaptak a miskolciak, hiszen két buta szabálytalanság miatt két percig kettős előnyben játszhattak, ám hiába záporoztak a lövések Sevela ketrecére, a DAB kapusa állta a sarat, s a védők segítségével lehozta kapott gól nélkül a két percet. A hajrára ismét beleerősítettek az Acélbikák, akik az 56. percben még kihagytak egy emberelőnyt, de másfél minutummal a rendes játékidő vége előtt átvették a vezetést.
Köszönhetően leginkább Galanisznak, aki remek érzékkel cselezte be magát az ellenfél kapujának előterébe, s bár közeli próbálkozása előtt Budai még el tudta kotorni előle a pakkot, az pont Jobb Dávid elé került, aki irtózatosan nagy gólt ragasztott a kapu közepébe (3-2). A vendégek azonnal időt is kértek, s a hajrában kapusukat is lehozva próbáltak egalizálni, ám erre ráfizettek, mert Mihalik a félpályáról, fonákkal emelt az üresen hagyott ketrecbe, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt. Nehezen tehát, de behúzta a döntő első mérkőzését a dunaújvárosi együttes, ám pihenni nem lehet, hiszen holnap következik a második felvonás, ami hasonlóan nehéznek ígérkezik.

„Vezetünk, ez a lényeg”

Elégedett volt az eredménnyel Stephan Lundh vezetőedző is, aki érdeklődésünkre elárulta, hogy egy remek csapatot sikerült legyőznie együttesének, s holnap is hasonlóan kemény mérkőzésre számít.
- Igazi playoff-csata volt ez a mai, melyben nehezen, de sikerült legyőznünk a remekül védekező Jegesmedvéket. Talán a tét, a közönség, vagy a közvetítés miatt, de feltűnően idegesen játszottunk, ami miatt sok hiba csúszott a játékunkba, de a csapat küzdeni tudását jól mutatja, hogy még így is meg tudtuk nyerni a mérkőzést. A holnapi találkozótól hasonlóan nagy küzdelmet, pontosabb játékot várok, de a célunk ugyanaz, ismét nyerni szeretnénk.

Dab.Docler – Miskolci JJSE
4-2 (1-2, 1-0, 2-0)
Dab.Docler: Sevela, Hüffner, Velebny, Peterdi 1, Galanisz (2), Azari (1), Pozsgai (2), Hegyi Á., Vaszjunyin, Mihalik 2, Somogyi, Jobb 1, Kiss D., Gröschl (2), Pavuk, Szappanos, Erdélyi P., Tőkési, Hegyi Á. Z., Papp V., Kiss Á.
Vezetőedző: Stephan Lundh

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;