Hírek
2016. Szeptember 29. 10:11, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: dragons.hu
Vereség az első mérkőzésen a Sárkányoknál
Kedvezőtlen feltételekkel, de erős akarattal harcolt kedd este a dunaújvárosi NB2-es kosárlabda csapat Oroszlányban - a csapat beszámolója következik.
Az ellenfél csapata teljes 12 fővel állt ki: fiatal, U20-as és U18-as játékosokkal, néhány rutinos idősebb játékossal fűszerezve. A mi csapatunk pedig csak hat fővel tudott végül elutazni; hárman munka miatt nem tudták vállalni kedd este a mérkőzést, két játékosunk átigazolása pedig még mindig folyamatban van. Így is sikerült megszorítani a hazai csapatot, hiszen 50 másodperccel a vége előtt még csak 6 ponttal vezettek.
“Nincs mit veszíteni” – szerintem ezzel a gondolattal érkezett a csapat a fantasztikusan szép, új oroszlányi kosárlabda csarnokba. Gyakorlatilag a hiányzó játékosainkból három kezdő kaliberűnek mondható, így Molnár Tamás edző is kénytelen volt a következő szavakkal indítani minket Oroszlányba: “Szórakozzunk egy jót, használjuk ki, hogy a meccs a legjobb edzés.”
Csapatunk azonban több tapasztalt játékossal is rendelkezik, s az első negyedet Veszprémi Zsolt bravúros megoldásainak, valamint okos védekezésünknek köszönhetően 19:17-re megnyertük az agresszívan, egészpályán védekező fiatal oroszlányiak ellen.
A második negyedben is fej-fej mellett haladt a két csapat, soha nem volt a különbség nagyobb, mint 4 pont, s végül a félidő végére beállt a 34-32 a hazaiak javára.
A harmadik negyedben az oroszlányi csapat rendkívül agresszív, csapdázós egészpályás védekezésre váltott, amivel eléggé elkaptak minket, sok eladott labdánkból és szétesett játékunkból 12 pontos előnyt építhettek. Ebben a negyedben már mindenki érezte is, hogy csak hatan vagyunk, a játék irama fizikálisan megerőltető volt: az oroszlányiak nem csak gyorsan játszottak, de nagyon keményen, kezet, könyököt használva, ami támadásainkat és védekezéseinket is fárasztóvá tette.
A negyedik negyedben centerünk, Drab Attila kénytelen volt 4 faultjával leülni egy pár percre, de három triplánknak köszönhetően közelítettünk. A hazaiaknak továbbra sem sikerült megszökniük, képesek voltunk tartani magunkat a mérkőzésben, és Tímár Zoltán, valamint Veszprémi Zsolt távoli dobásainak köszönhetően 50 másodperccel a mérkőzés vége előtt már csak 6 pont volt a két csapat közötti különbség. Kényszerítve voltunk egy taktikai faultra, azonban az OSE irányítója mindkettőt értékesítette, így nem sikerült a végére megfordítani a mérkőzést.
A körülményekhez képest nagyszerűen helyt álltunk, debütáltunk az NB2-es bajnokságban, s vidám hangulatban utaztunk haza Dunaújvárosba, hiszen minden okunk megvan arra, hogy pozitívan álljunk a következő fordulókhoz: ha az öt hiányzó játékosunk is erősít minket, sikeres szezonnak nézhetünk elébe!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. Július 25. 09:34, szombat | Életmód
Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
2026. Július 25. 09:00, szombat | Életmód
Tíz nap alatt négyezer program várja a látogatókat a 35. Művészetek Völgye Fesztiválon
Tíz nap alatt négyezer program várja a 35. Művészetek Völgye Fesztivál látogatóit Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön augusztus 2-áig.
