Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2012. Február 09. 23:38, csütörtök | Helyi

Vidám anyanyelvi verseny a Petőfiben

Vidám anyanyelvi verseny a Petőfiben

Városi és város környéki anyanyelvi versenyre került sor 2012. február 8-án kora délután a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában. sorozatába

A „Vidám anyanyelvi verseny” névre keresztelt vetélkedőnek nagy hagyománya van, s méltán illeszkedik a városi tanulmányi versenyek sorozatába. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az előzetes nevezéseken felül négy csapattal több érkezett az ünnepélyes megnyitóra. Sajnos, a perkátai csapat a zord időjárás miatt nem tudta vállalni az utazást, de szerencsére az adonyi, a mezőfalvi és a rácalmási csapatok rendben megérkeztek.

második helyezettek

Második helyezett Móricz iskolások

A versenyre iskolánként két-két háromfős, negyedik osztályos csapat nevezhetett. Az ünnepélyes megnyitón Rideg István Igazgató Úr meleg szavakkal köszöntötte a megjelent diákokat, felkészítő tanáraikat és a kísérő szülőket, majd anyanyelvünk szépségét, fontosságát kiemelve jókedvű, vidám versenyt kívánt. Ezt követően Gyolcsos Gyöngyi – 3. a osztályos petőfis tanuló – adott ízelítőt nyelvünk kreativitásából egy tréfás költemény elmondásával. Majd megkezdődött a verseny, amelynek végül tizenhárom egység látott neki.

A közel negyven diák szorgalmasan és nagy elszántsággal oldotta meg a hol játékos, hol vidám, néhol pedig cseles feladványokat, s rendkívüli tájékozottságról tett bizonyságot.


Szóládi Zoltán, a verseny egyik főszervezője elmondta, a cél az volt, hogy nyelvünk leleményességéből, szépségéből, játékosságából adjanak ízelítőt a diákoknak, nagyobb motivációt nyújtva e különleges, és gyönyörű, ámde nem mindig könnyű anyanyelvünk tanulásához. A feladatok között nyelvi botanika- és intarzia, szleng, szinonima, kép- és nyelvi sakkrejtvény, stb. szerepelt, de egy-egy feladatban a lexikális tudás és a helyesírás is felbukkant. A gyors javítást követően a csapatok szinte azonnal láthatták eredményeiket a kivetítőn, így még izgalmasabbá vált, hogy minden feladatnak súlya van. A tíz feladatsor megoldása közben többször változott az élen állók kiléte, s a végelszámolásnál is szoros eredményt tapasztalhattunk. Összességében a közel százhúsz perces verseny végig magas színvonalon folyt és kiváló hangulatban telt, a diákok láthatóan élvezték a feladatokat.


A feladatsorok megoldása után a versenyt a Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Általános Iskola Egységének csapata nyerte meg 85 ponttal, két, illetve hat ponttal a Móricz Zsigmond Általános Iskola csapatai előtt. A negyedik helyen holtverseny alakult ki (dunaújvárosi Petőfi iskola és a Dózsa iskola csapatai között), s ők is csupán két ponttal maradtak el a bronzérmes helyezéstől.
A győztes egységet Alpek Dorottya, Pákolitz Máté és Tomanóczy Bálint alkotta, felkészítő tanáruk Kardos Ágnes volt. A második helyezett csapat tagja: Dolmány Kíra, Hingyi Virág és Rácz Kata, felkészítő tanáruk pedig Mericz Krisztina volt. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Bölcskei Hanna, Csősz Attila, Nagy Lilien trió állhatott fel, őket Rapi Istvánné, Ildikó néni készítette fel. Az első három helyezett csapat tagjai az oklevélen kívül egy-egy szép könyvvel lettek gazdagabbak.


A szervezésben és a verseny megrendezésében: Horváthné Ottinger Hajnalka, Bernáth Tímea, Dunai Zsoltné, Horváth Mariann és Fehér Györgyi tanító- és tanár nénik vállaltak oroszlánrészt.
A búcsú pedig idén sem lehetett más, minthogy jövőre újra ugyanitt…

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi

AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA

Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.

2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi

A fejlesztés újabb állomása

Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét

2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi

Élsportolók jártak a Dózsa iskolában

Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.

2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi

Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége

Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.