Hírek
2014. Október 27. 13:38, hétfő | Helyi
Vizes vitézkedések
A mögöttünk hagyott hétvégén nem csak a felnőtt együttes szállt harcba a bajnoki pontokért, de utánpótlás csapataink is remekeltek a maguk megmérettetésein.
Lássuk őket korosztályonként.
Baby Bajnokság:
A legkisebbek az első fordulón vannak túl, melyen két mérkőzést is játszottak. A gyerekek ebben a korosztályban kimagasló teljesítménnyel, mindkét ellenfelüket nagyarányban győzték le.
Dunaújváros – Kaposvár 1.
15 – 4
Szentendre – Dunaújváros
1 – 33
Königh György Gyermek 2003 Bajnokság:
Uitz Csaba tanítványai ezúttal az FTC utánpótlás csapatával mérkőztek meg Budapesten. A hazai gárda nem engedett azonban sok levegőt a mieinknek, így a végén ők örülhettek a kilenc gólos győzelemnek.
FTC Utánpótlás – DFVE
15 – 6 (4-0,2-2,6-2,3-2)
DFVE: Aczél 1, Farkas, Bárczi 3, Jonkl 1, Garbacz, Széles, Nagy, Lórdi, Sümeg, Szilágyi 1. Edző: Uitz Csaba.
Leány Serdülő Országos Bajnokság:
A serdülő korú csapatunk egy ki-ki meccsre készülhetett a BVSC együttesével szemben. A találkozó végig kiegyensúlyozott volt, hol az egyik, hol a másik gárda vette magához a kezdeményezést. A kiegyenlített csatának végül döntetlen lett a vége a bajnokság harmadik fordulójában.
DFVE – BVSC
12 -12 (2-3,3-3,4-2,3-3)
DFVE: Pintér, Polgár, Ferrari, Vályi V. 1, Kalmár, Fazekas 1, Velics, Sabjen N., Brezovszki 4, Mchunu 4, Fülöp 2, Sabjen V. Edző: Brávik Fruzsina.
Leány Ifjúsági Országos Bajnokság:
Ebben a korosztályban éppen olyan parázs csatára volt kilátás, mint a serdülőknél, ám itt a dunaújvárosi lányok remeklésének köszönhetően a BVSC kénytelen volt meghajolni. Végig vezetve, az utolsó negyedben is nagy hajrát bemutatva nyert végül öt góllal Balogh – Zsámbok Lili csapata.
A mérkőzésen Gurisatti Gréta öt találatig jutott, így ismét csapata legjobbja volt.
DFVE – BVSC
13 – 8 (2-1,4-3,3-3,4-1)
DFVE: Szöts, Sinka 1, Gurisatti 5, Horváth 1, Vályi V. 1, Czindrich, Fazekas, Huszti 1, Sabjen N., Brezovszki 2, Mchunu 2, Fülöp, Bárdos. Edző: Balogh – Zsámbok Lili.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
