Hírek
2011. Február 16. 15:14, szerda | Helyi
Zajlik a felkészülés Pálhalmán
Ugyan még három hét van az NB III-as bajnokság Duna-csoportjának rajtjáig, de a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál gárdája javában készül a rajtra, és sorozatban játssza az edzőmérkőzéseket.
Újoncként, meglepetésre élen zárta a harmadosztályú bajnokság őszi szakaszát a pálhalmai együttes. Bár a feljutás még mindig nem elvárás a csapattal szemben, de menet közben jön meg az étvágy, így mindenki örülne, ha fél év múlva már NB II-es összecsapásokat rendeznének a Dunaújvárosi Stadionban.
A felkészülést januárban már megkezdte az együttes, és túl van már több edzőmérkőzésen is. Bár az eredményekből messzemenő következtetést levonni a március 5-én esedékes rajt előtt korai lenne, az megállapítható, hogy a csapat még erősen hullámzó teljesítményt nyújt. A korábban elért győzelem és döntetlen után szombaton a Bonyhádtól szenvedett vereséget Nagy Zoltán együttese. Ami biztos, a csapat egyik gólerős játékosa, Balaskó Iván távozott a gárdától, talán az ő pótlása lesz a legnehezebb feladat a tavaszi idényben.
A Pálhalma tavaszi menetrendje az első 7 fordulóban:
16. forduló: Budafok - DPASE (március 5. szombat, 13 óra),
17. forduló: DPASE - Móri SE (március 12. szombat, 14.30 óra),
18. forduló: Pénzügyőr SE - DPASE (március 19. szombat, 15 óra),
19. forduló: DPASE - Százhalombatta (március 26. szombat, 15 óra),
20. forduló: ESMTK - DPASE (április 3. vasárnap, 15.30 óra),
21. forduló: DPASE - Érdi VSE (április 9. szombat, 16 óra),
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.