Hírek
2011. Április 29. 09:43, péntek | Helyi
Zsámbékon a Pálhalma
A Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület labdarúgó csapata 2011. május 01.-én vasárnap, 16 óra 30 perckor Zsámbékon vendégeskedik. Cél a vezető hely megerősítése.
Az elmúlt héten a Pálhamának nem volt bajnoki fordulója, mert két játékosa is szerepelt az NB3-as válogatottban. Berényi Balázs és Márki Dénes jól helytállt a legjobbak között, de ez lesz a célja a teljes csapatnak a Zsámbék vendégeként is. A vasárnapi idegenbeli mérkőzésen már a keretben tudhatjuk a korábban súlyos arcsérülést szenvedett Huber Balázst és a térdsérüléséből felépülő Salamon Miklóst. A kerettel tart még a fiatal Lázár Dávid és Németh Zsolt.
Az őszi fordulóban hazai pályán 2 – 1 győzelmet arattak Dudásék Zsámbék csapata ellen. Az újvárosi gólokat Balaskó Iván és Bartha Tibor szerezték. Természetesen a három pont megszerzése most is kötelező feladatnak tekinthető, hiszen a Duna csoport sereghajtójához látogat a gárda. Bálint Levente két héttel ezelőtti remek bemutatkozása nagy erőt és lendületet adhat a csapatnak, és bízhatunk abban is, hogy Kerek Norbert ismét megtalálja góllövő cipőjét.
Nagy Zoltán vezetőedző: Mindenféleképpen győzni megyünk Zsámbékra. Szeretnénk kihasználni üldözőink botlását és megerősíteni vezető helyünket a tabellán.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 08:19, péntek | Helyi
AKCIÓ AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÁS FELSZÁMOLÁSÁRA
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
2024. Március 17. 06:50, vasárnap | Helyi
A fejlesztés újabb állomása
Hamarosan a szülők is bejárhatják a görögkatolikus óvoda belső terét
2024. Március 09. 06:09, szombat | Helyi
Élsportolók jártak a Dózsa iskolában
Egy igazán különleges élményben volt részük a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola diákjainak.
2024. Március 01. 17:27, péntek | Helyi
Vagyonőrt bántalmaztak – vádemelés a vége
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség.