Hírek
2013. Október 11. 07:35, péntek | Helyi
A kormány még szeretné a Dunaferrt
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint Varga Mihály arról is tájékoztatta Evgeny Potapovot, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a Dunaferrben dolgozók munkahelye megmaradjon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében Varga Mihály arról is tájékoztatta Evgeny Potapovot, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a cégcsoportnál dolgozók munkahelye megmaradjon. A találkozón a miniszter mellett részt vett Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke és Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatásért felelős államtitkára.
A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.
Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztettek, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.
Az ISD Dunaferr Zrt. Magyarország legnagyobb acélipari foglalkoztatója. Jogelődjét, a Dunaferr Dunai Vasmű Rt.-t 2004-ben privatizálták 444 millió forintért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
