Dunaújvárossal (akkor Sztálinváros) való első találkozásáról így mesélt:

-- Ötvenkettőben áthelyeztek ideiglenesen az SZV (Sztálin Vasmű) osztályra, amely akkor közműtervező osztály volt, eleinte csatornatervezéssel foglalkozott. A Mélyéptervhez én 1949-ben léptem be, fiatal mérnökként kaptam a vidéki feladatot. pedig 49 április 1.én léptem be. Az SZV osztály a továbbiakban ivóvíz-, ipari víz- és tűzi vízhálózatok tervezésével is foglalkozott. 1953-ban pár hónapon át tervezői művezetőként is dolgoztam. Régi emlékem: ahol dolgoztunk, széntüzelés volt. A szén jellegzetes kénes „illata” máig megmaradt az emlékezetemben. A vasmű építéséről sok emléket őrzök, közte számos sztoriét is. Az egyik: gyönyörűen visszatöltöttek egy munkaárkot például. A félhomályban gyönyörű simának látszott a mínusz egy méteren levő felület, amelyből ferdén kiállt egy 4 méteres eternit cső. Eltűnődtem, hogyan lehetett ilyen simára visszadöngölni a talajt. Ám jött egy fuvallat és elkezdett hullámzani a sima felület. … Ötvenkettőben már létezett a radari barakk tábor. Ennek a csatornahálózatát előre gyártott tokos betoncsövekből készítették. Elvileg víztömör az ilyen hálózat, cementhabarccsal össze kell dolgozni az idomok hézagait. De ott rosszul csinálták. Volt ott egy észlelő kutunk, közel a parthoz, ahol 9 méteres vízoszlop emelkedést regisztráltak 1952-től 1964-ig! Partomlás kapcsán került sor erre az észlelésre. Ott akkor a talajvízszint 9 méteres emelkedését lehetett regisztrálni!

Azt is megemlítette Bankó Károly, hogy ő tervezte a meleghengermű teljes víz és csatornahálózatát 1956 és 1960 között, valamint azt, hogy 1962-ben Fejér megyei területi közműves főmérnökének számított a Mélyéptervnél.

-- Így azután, ha bármi probléma adódott Fejér megyével, akkor engem szedtek elő. Amikor a partomlás megtörtént, mentem be reggel dolgozni. Azzal fogadtak: lenn áll a KGMTI autója, azzal le kell menni Dunaújvárosba. Így szólt az utasítás. Mentünk.

Bankó Károly szerint a Radar rosszul kiépített víz- és csatornahálózata volt a partcsúszás kiváltó oka. Ráerősített arra az évezredek óta végbemenő folyamatra, amit úgy ismerünk, hogy a Föld északi féltekéjén a dél felé folyó vizek a jobb partjukat mossák (Coriolanus erő). Megemlítette hogy volt római kori mérnök aki már akkor nem átallott típusterveket készíteni. Augsburgtól Sziciliáig állítólag egy kaptafára készültek a római táborok. Ha római kori ásatásnál ráleltek egy szemetes gödörre és falrészletre, akkor már ki lehetett tűzni az egész római tábort, mindenestül. Innen is tudható, hogy Dunaújvárosnál már a fél római tábor eltűnt, hogy kétezer esztendő óta, amióta a rómaiak a Limest létrehozták, már kb. 200 métert hátrasuvadt nyugat felé a Duna.

Az idős mérnök részletesen magyarázta, hogyan tud átázni a csúszólap, miként jön létre a törmeléklejtő, a partél hátrarágódása és hogy ezt a természetes folyamatot miként siettette a hanyag módon kivitelezett radari víz- és csatornahálózat. A Radarban egy helyen, hogy a levezetés ne okozzon galibát, lezárták a csatornát, aminek az lett az eredménye, hogy a szennyvíz felgyülemlett mindaddig, amíg át nem bukott a vasmű felé vezető rendszerbe, a legmagasabb ponton.

-- Emiatt nagy víznyomást kapott az elzárás. Ennek következtében északnyugat felől, délkelet felé megkapta a lökést. Itt szakadt le a part elsődlegesen másfél kilométer hosszban. A nagy szivattyútelepet elvitte vagy 35 méterrel be a Dunába. Az volt az isteni szerencse, hogy vízszintes síkban a rétegen tudott elcsúszni a szivattyútelep, s mivel fordult 5 fokot és a déli vége (a közel 40 méteres szivattyútelepnek) pár centivel lesüppedt az északihoz képest. Olyannyira, hogy február 29-ét követően – emlékeim szerint május közepén valamikor – a szivattyútelep újra tudott működni. Ez fantasztikus csoda volt. Próbáltuk a vízellátást valahogyan biztosítani, pótcsövekkel, miegyéb. Nem árt tudni hozzá, hogy a nagy szivattyútelepen két szivattyú látta el a 14 ezer m³/órás ipari vízigényt öt darab szivattyút építettek be, tehát két és félszer többet. És volt még egy, az is szivattyúnak volt nevezhető, ami a használt vizeket visszavezető rendszer által volt meghajtva. Turbinaejtő csőnek neveztük ezt a rendszert. Ráeresztették erre a turbinára, hogy pontosan hogy dolgozott azután be a vízellátásba, azt nem tudom. Volt még másfél kilométerrel lejjebb, egy horhosnak a kijáratánál a tartalék szivattyútelep. Ott csak három szivattyú volt. Onnan ment föl két nyomócső, amelyeknek az elhelyezkedésére már pontosan nem emlékszem.

Bankó Károllyal beszélgetve felötlött az a gondolat: talán meghívhatná őt a Városalapítók Egyesülete. Hiszen fővárosi mérnökként számos dolgot kissé másként élhetett meg, mint a tartósan itt élők, ugyanakkor szavaiból kiderült alapos idevonatkozó tájékozottsága. Máig megőrzött emlékei és tapasztalatai (túl a megőrzött és a városnak elküldött naplóján) kiegészíthetnék helytörténeti ismereteinket, összevetve az itt élő városalapítók emlékeivel.

Bizonyság erre az a történet is, amit ugyancsak elmesélt személyes találkozásunkkor. Íme:

-- A partvédelmi munkákkal kapcsolatos naplóvezetés részemről 1965. novemberében véget ért, de 1970-ig foglalkoztam dunaújvárosi tervezéssel. Feladatul kaptam például egy 80 milliméteres nyomócső megtervezését a meleghengermű és a folyamatos acélmű között, amely meleg vizet juttat az öntőműhöz. No ez is megmaradt bennem betyárul. Mert mondtam a KGMTI-seknek, hogy ide hallgassatok: A megbízást vállalom, de olyan generáltervet adjatok ide, ami tartalmazza a föld feletti és a föld alatti valamennyi létesítményt. Hogy képzeled, volt a válasz. Ti vagytok a generáltervezők, ti csináljátok a generál-plánt. Mondom: ez igaz, de ott van a Dunai Vasmű tervezőirodája, ott vannak az elektromos művek, nem tudom még honnan, kik mások terveztek még ide, meg ti magatok is (KGMTI) és ennek eredménye az, hogy mi nem kapjuk meg azokat a terveket, amelyek rá kellene, hogy jöjjenek a generáltervre, a generál-plánra. Nem kapjuk meg. Nem tudjuk, hogy mi van. Úgyhogy csak csináljátok, és adjátok ide. De ti követtétek el. Hatvankettőben, vagy mikor adtuk ki utoljára ezeket a generálterveket a vasmű területéről. Valahogy így zajlott a vita. Na erre megírtam a szerződést, kikötvén azt, hogy a KGMTI külön megbízására a 62-ben készített generáltervünk alapján adjuk meg a tervet. Megadtuk a tervet. Kerülő úton kicsivel később hallottam, hogy egyharmad Dunaújváros sötétségbe borult, mert a csővezeték építése során egy kiskatona belecsákányozott egy 10 kilovoltos kábelbe. Szerencsére száraz volt a csákánynak a nyele. Baj nem történt, csak sötétség támadt. Hát ezen csöndesen vigyorogtam magamban, hogy jó volt eléggé bölcsnek lennem, mert aztán senki sem keresett meg aprehencióval, vagy egyébbel, hogy mit követtél el. Na ez valamikor 70-ben zajlott le.

Mielőtt elköszöntem, megemlítette, hogy gyémántdiplomájának ünnepségén találkozott olyan mérnöktársaival, akikkel hajdan együtt dolgozott, akik a Dunaber főmérnökeként, ugyancsak foglalkoztak dunaújvárosi beruházásokkal. Bankó Károly maga is, talán az általa ismert, már rég nyugdíjban levő egyik-másik mérnöktársa is szívesen eljönne Dunaújvárosba, feleleveníteni a régi emlékeket. Ennek érdekében teszem közzé Bankó Károly elérhetőségét (telefon: 06 1 203-3996 e-mail:bankok@freemail.hu )

Csongor György